Nehéz vállalkozás lesz, de úgy értelmes, hogy ha röviden írok A nagymosodáról is. Az általam korábban totálisan nem ismert Gelléri Andor Endre legismertebb művét ugyanis már három éve olvastam, de akkor elmulasztottam írni róla.
303 magyar regény, amit állítólag el kellene olvasnom
2016.03.10. 11:03
Kincsek
Címkék: agymenés
Nemrég olvastam el Gárdonyi Gézától A láthatatlan embert, most pedig a kezemben van Jókaitól Az új földesúr. Mindkettő megvan évtizedek óta, egyiket sem olvastam, most vettem le őket a polcról. Maguk a könyvek is kiválóak, erről hamarosan írok is, de most néhány érdekes fotó.
Szólj hozzá!
2013.05.06. 11:45
Újabb bakugrás
Címkék: agymenés gelléri andor endre
Amikor belevágtam annak a bizonyos 303 magyar regénynek az elolvasásába, akkor kis dilemma után arra jutottam, hogy időrendileg haladok szép sorban, a 18. századtól mostanáig. Majd az első adandó alkalommal gondoltam egyet és Kós Károly 1934-ben megjelent Országépítő című könyvével kezdtem a sort. Most újabb csavar jön, és ismét egy aktuális történés miatt.
Szólj hozzá!
2013.04.23. 14:32
Kós Károly: Az országépítő
Címkék: ismertető
Remek véletlen volt egy történelmi regénnyel kezdeni a 303 magyar regény végigolvasását. Kós Károly Az országépítő című regénye lelkesítő tud lenni, persze ehhez kell egy kis érdeklődés a történelemhez is. A majdnem nyolcvanéves mű olyan mint egy jó történelmi film: nagy jellemek, politika és vér mellett jut hely a romantikus szálnak is. Szent István élete - ahogy még kevésszer gondoltunk rá.
Szólj hozzá!
2013.04.05. 23:27
Váratlan fordulat
Az elhatározásom az volt, hogy nekifutok a 303 regénynek, úgy, ahogyan azt az ezt ajánló könyv időrendben felsorolja. Ehhez képest hamarosan végigérek az első regényen, ami Bethlen Kata önéletírása helyett egy 1934-es könyv lett.
Szólj hozzá!
2013.03.14. 22:23
Figyelmezetetés
Címkék: agymenés
A blog eddigi bejegyzéseiből, főleg a beköszönésből, egyértelmű lehet, mégis érdemes egyértelművé tenni, hogy egy műkedvelő olvasó önnönkezű vállalásáról és eszmefuttatásairól van szó.
Szólj hozzá!
2013.03.08. 13:38
303 regény, amit
Címkék: ismertető 303 regény
Végül elkezdtem olvasni a 303 magyar regény, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz-t és őszintén meglepődtem. Csak vállalásom okán és csak azért vettem a kezembe, hogy mielőtt nekiszaladok a kötet által legérdekesebbnek tartott magyar regények elolvasásába, kapjak valami előzetes képet.
Szólj hozzá!
2013.03.01. 13:47
Mielőtt meghalok
Címkék: agymenés
Továbbra is a teoretikus bejegyzéseknél tartok, mert még nem vágtam bele magába a forráskönyvbe sem, nemhogy nekifutottam volna a 303 regény bármelyikének. De arról már gondolkodtam, hogy mennyi időbe fog ez nekem telni.
Szólj hozzá!
2013.03.01. 10:42
Eddig ezeket olvastam
2013:
Kós Károly: Az országépítő
Első megjelenés: Erdélyi Szépmíves Céh Kiadó, Kolozsvár, 1934
Poszt a könyvről
Gelléri Andor Endre: A nagymosoda
Pantheon, Budapest, 1934
2016:
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember
Első megjelenés: Singer és Wolfner, Budapest, 1902
Jókai Mór: Az új földesúr
Első megjelenés: 1862
Hevesi Lajos: Jelky András kalandjai
Első megjelenés: 1872
Kőrösi Zoltán: Romkert
Jelenkor, Pécs, 1997
Szólj hozzá!
2013.02.17. 21:33
A lista - részletesen (folyamatosan bővül)
Részletesen a 303 címszó mögötti könyvekről. Szerző, cím, és beszerzési lehetőségek. Ahol lehet, ott az alapadtok mellet néhány online könyvesbolt vonatkozó találatát, a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) linkjét (ha ott fent van a könyv) és Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) katalógusának passzoló részeit is megadom. És mivel a kötet szerkesztői az első kiadás éve szerint rendezték sorba a műveket, ezt is jelzem majd.