Amikor belevágtam annak a bizonyos 303 magyar regénynek az elolvasásába, akkor kis dilemma után arra jutottam, hogy időrendileg haladok szép sorban, a 18. századtól mostanáig. Majd az első adandó alkalommal gondoltam egyet és Kós Károly 1934-ben megjelent Országépítő című könyvével kezdtem a sort. Most újabb csavar jön, és ismét egy aktuális történés miatt.
A könyv nem is távoli időben Az országépítőtől, három évvel korábban adták ki először. A két műben közös, hogy szerzőjük egyaránt nem számított regényírónak. Az újabb mű szerzője egyetlen befejezett regénye, mert valójában novellistaként lett a magyar irodalom meghatározó alakja. Az újabb író az erdélyi Kóssal ellentétben egy óbudai zsidó íróról van szó. Míg Kós Károly polihisztorként tartják számom, aki alapjában véve építész volt, de alkotott íróként, grafikusként, néprajzosként és kultúraszervezőként is, az aktuális szerző soha sem tudta eltartani magát irodalmi tevékenységéből, fizikai és irodai munkákból élt, és sokszor nyomorgott. Kós Károlyt elsősorban Erdély és a történelmi témák foglalkoztatták szépíróként, jelen szerzőnk viszont a két világháború közötti munkásélet, -nyomor igencsak érzékeny megörökítője volt. Kós munkásságának jelentős része odaveszett 1944-ben, amikor szovjet katonák feldúlták és kifosztották sztánai otthonát. Mostani szerzőnknek pedig vagy ezer novellája semmisült meg: az irodalomért nem rajongó apja egészen egyszerűen eltüzelte őket egy télen.
A nagy különbség az, hogy Kós Károly szép kort élve 1977-ben hunyt el 94 évesen, a szóban forgó Gelléri Andor Endrét azonban zsidó származása miatt koncentrációs táborokba vitték. Megjárta Mauthausent és Günskirchent, és bár megélte a táborok felszabadulását, nem élte túl a szenvedéseket, 1945 májusában, 39 évesen meghalt.
Kós Károllyal ellentétben Gellériről soha nem hallottam, sokaknak kötelező olvasmány volt valamelyik novellája, én nem találkoztam a nevével. Amiért felfigyeltem rá, az volt, hogy a fővárosi közgyűlés tavaly úgy döntött, nem kell többé Gelléri Andor Endre utca a XVI. kerületbe. Indoklás különösebben nem volt, de a jobboldali városvezetést zavarhatta, hogy bár kommunista soha sem lett, Gelléri erősen baloldali érzelmű volt. Nyilván az is zavarhatta a döntéshozókat, hogy baloldalisága miatt a megvalósult szocializmus kultúrpolitikája preferálta Gellérit. Nagy kár, hogy a nagyszerű novellistát, a Holokauszt áldozatát nem látták meg benne. Egyébként Gelléri néhány hete utcát kapott a szintén jobboldali vezetésű Óbudán, ahol rövid életét töltötte.
A tavalyi huzavonáról nemrég olvastam csak és azt gondoltam, ha valaki ennyire zavarja emberek egy csoportját, biztosan nem lehet érdektelen alak. Ezért elővettem a 303 regény között szereplő egyetlen befejezett regényét, A nagymosodát és elolvastam.
