Nehéz vállalkozás lesz, de úgy értelmes, hogy ha röviden írok A nagymosodáról is. Az általam korábban totálisan nem ismert Gelléri Andor Endre legismertebb művét ugyanis már három éve olvastam, de akkor elmulasztottam írni róla.
Ennyi idő után sajnos csak emlékképek maradnak meg bennem, akkor is, ha egyébként nagyon tetszett egy könyv. Akárcsak most, mert Gelléri regénye egészen lenyűgözött, de cselekményleírásra nem vállalkoznék. Nagy vonalakban persze vissza tudom adni, hogy a történet egy óbudai gőzmosó, a Főnix tulajdonosa, munkásai, alkalmazottai körül forog. Középpontban az élet császára tulajdonos Taube Jenővel, Novákkal, a törtető üzemvezetővel, Tirrel, a kínai forradalomról álmodozó fűtővel.
A történet fő vonulata Taube megőrülése, az, ahogy kedvenc kurtizánja halálos betegségéről értesülve az őrületbe menekül, a tisztulásba. A sokkoló utolsó jelenetben a tisztulásra vágyó mosodatulajdonos egy gépbe száll, és a halálba taszítja magát azzal, hogy elindítja a gépet.
Az 1931-ben megjelent Nagymosodát korábban azért tartották sokra, mert a sanyarú munkássorsot, a munkásvilágot festi le, hitelesen. A szerencsétlen sorsú, áldatlan körülmények között vergődő mosónők, fűtők világát. Nekem nem tűnt munkásmozgalmi aktivizmusnak a könyv, sőt. Ami sokkal erősebb, az a naturalizmusa, és az a misztikum, az az őrület, ami Taubét a hatalmába keríti.
Nem túl bonyolult a cselekménye, de számomra mégis letaglózó volt ez a regény. Akit nemcsak az izgalmas történetvezetés köt le, hanem az emberi lélek kevéssé megfogható és egyáltalán nem vonzó bugyrai is, annak mindenképp érdemes ezt a könyvet elolvasnia.
